Kultúra és média

2023.11.13.
Kultúra és média

Az ELTE PPK Pedagógiai és Pszichológiai Intézet – Szombathely a Covid időszak alatt indította útjára a Közösségszerelő Műhely programsorozatot, mely a pandémia ideje alatt és azóta, hol online, hol személyes találkozásokkal 18 programot valósított meg. A hallgatók a szokásos egyetemi módszerek mellett ilyen tanterven túli tevékenységekkel, nyitott és támogató oktatási légkörben olyan határokat léphetnek át, és olyan újításokat próbálhatnak ki, mely a közművelődési szakma utánpótlás képzése során a gyakorlati szakmafejlesztés területén is fontosnak bizonyulnak.

 

A Közösségszerelő Műhely legújabb rendezvénye egy hallgatói konferencia lesz, melynek célja a közösségszervezés szakos hallgatók által tanultak megosztása az egyetem falain kívül, így az eseményre Jákon, az Ady Endre Művelődési Házzal együttműködésben kerül sor november 17-én 9:00 órai kezdettel. 

 

Szívesen látjuk rendezvényünkön!

 

Részletes program itt olvasható

 

A rendezvényen fénykép készül. Kérjük, ismerje meg az Adatkezelési tájékoztató tartalmát!