Közösségszerelő Műhely

Közösségszerelő Műhely

Közösségszerelő Műhely

 

A Közösségszerelő Műhely az ELTE PPK PPI - Szombathely hallgatóinak és oktatóinak közösségi tere. 

A 2020. őszi induláskor célul tűztük ki, hogy olyan programsorozat jöjjön létre, mely egyaránt szolgálja a pályára való felkészülést, a hallgatói-oktatói közösség együtt tartását és megerősítését a digitális oktatás időszakában.

A programokat a szombathelyi Közösségszervezés BA szakos hallgatók szervezik. 

Ötletgazda és műhelyfőnök: Dr. Velics Gabriella

 

Legfrissebb programjaink:

2021. május 13. 

Idő, tömeg, tér összefüggés gyakorlati vizsgálata

2021. április 7. 

Pályakezdés friss diplomával – kerekasztal beszélgetés

 

2021. március 4. 

A koronavírus-járvány lelki és közösségi hatásai – kerekasztal beszélgetés 

A 2021. tavaszi félév programjait a 2020-ban kezdett közösségszervezés BA szakos évfolyam hallgatói szervezik. 

 

Már lezárult programjaink:

 

A 2020. őszi félévben tervezett és megvalósult programokat a 2019-ben kezdett közösségszervezés BA szakos évfolyam hallgatói szervezték. 

 

2020. december 14. 

Kicsi extra – gyermekkor felnőtt szemmel. 

 

Feltárultak a családi fotóalbumok titkai! Kiderült, hogy mindenkiről létezik maszatos fotó, ráismertünk néhány bútorra és játékra ami mindenkinek volt, illetve, hogy nem kell sokat keresgélni ha autószerelőre vagy koncert hegedűsre lenne szükségünk. A Z generáció színes fotókat hozott, az X meg fekete-fehéret…

 

2020. november 16. 

B terv 

 

A betegség miatt elmaradt előadás helyett mindenkinek arról kellett prezentációt készítenie, ami mostanában leginkább érdekli. Így derült ki, hogy tudunk TV híradót készíteni, kedvenc zenei előadónktól közös fotót kérni, fejből tudjuk a kedvenc színészeink filmjeit és magánéleti botlásait, bírjuk a kísértet sztorikat és a macskákat, többek között! Meg még sok más egyéb!

 

2020. november 2. 

Dr. Velics Gabriella – Közösségi rádiózás és hírszolgáltatás a háborús Szíriában. Kutatási beszámoló.

 

 

2020. október 19.

Langerné Dr. Buchwald Judit: Ilyen is lehet egy iskola és egy könyvtár – Finnország. Tanulmányút beszámoló.


KM_Ilyen is lehet egy iskola és egy könyvtár_cikk_Füredi Dóra.pdf

2020. október 5.

Digitális szakest 

 

Közösségszerelő-Műhely-Szakest-Cikk _ Kovács Kornélia.pdf

A Közösségszerelő Műhely a médiában:

2020. november 10.

Közösségszerelő Műhely a Szombathelyi Televízió Műhely című műsorában: https://www.tvszombathely.hu/muhely/muhely---2020-november-10

 

2020. november 6.

Híradás a Közösségszerelő Műhely tevékenységéről a Vas Népe oldalain nyomtatásban és online: https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/erdekes-temakat-kinal-a-kozossegszerelo-muhely-cimu-programsorozat-4401061/

(ide betenni a KM 2020_11-02 Vas Népe cikk nyomtatott című fájlt)

 

2020. október 16.

Híradás a Közösségszerelő Műhely tevékenységéről a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján: https://nmi.hu/megyei-iroda-hir/kozossegszerelo-muhely/

 

2021. március 13. 

Beszámoló a VI. Közösségszerelő Műhely programról az ELTE Online magazinban: http://elteonline.hu/savaria/2021/03/13/a-koronavirus-jarvany-lelki-es-kozossegi-hatasairol-rendeztek-online-kerekasztal-beszelgetest/